Családi Kalandklub - A Magyar nyelv - Ősi eredete
Menu Content/Inhalt
Üdv! arrow A magyar nyelv ősi eredete

Akikre büszkék vagyunk

Apródjaink: Joci és Laci

Szavazz!

Tábor Értékelő
 

Belépés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj

Statisztika

Látogatók: 1432538
A Magyar nyelv - Ősi eredete

TAMANA - szavak múltja és jelene - "A Magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja" (Berzsenyi Dániel)

A párizsi Sorbonne egyetem nyelvészei néhány évvel ezelőtt számítógépes összehasonlító elemzés segítségével megvizsgálták a világ összes élő és holt nyelvét.

Arra a kérdésre keresték a választ, hogy melyik orzött meg legtöbbet az ősműveltség közös nyelvének elemeiből, az úgynevezett ős-etimonokból. A vizsgálat eredménye megdöbbentette a tudósokat is. Azt találták ugyanis, hogy az angol nyelv 4, a latin 5, a héber szintén 5, az indiai 9, a tibeti és szanszkrit 12, az ős-török 26, a magyar nyelv pedig 68 százalék ős-etimont tartalmaz!

Ez az elképesztően magas arány újabb bizonyítéka a magyar kultúra és nyelv ősiségének, amelyről Sir John Bowring nyelvtudós a következőket írja:

"A magyar nyelv eredete nagyon messzire nyúlik vissza. Rendkívül különleges módon fejlődött és struktúrája visszanyúlik arra az időre, amikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. A magyar nyelv egy tömör kődarab, melyen a viharok a legcsekélyebb karcolást sem hagyták. Nincs szük sége senkire, nem kölcsönöz, s nem von vissza, nem ad, és nem vesz el senkitől. Ez a nyelv a legrégibb, a legdicsőségesebb monumentje egy nemzeti egyed-uralomnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok nem tudnak megoldani, elhanyagolják, úgy a nyelvkutatásban, mint a régészetben... A magyar nyelv eredete ennél (az egyiptomi templomok építésének csodálatosságánál) sokkal csodálatosabb fenomén. Aki megoldja, isteni titkot fog analizálni, és a titkok első tézise ez: kezdetben vala a szó, és a szó Istennél volt, és a szó lett az Isten."

Egy Németországban élő nyelvkutató - Lange Irén - forradalmian új nyelvészeti módszerrel vizsgálja napjainkban a magyarság eredetének és kapcsolatainak kérdését. Nem az egyes szavakat, nyelvi elemeket boncolgatja, hanem összességében nézi a magyar nyelv világszemléletét, logikai szerkezetét, lelkületét, szellemiségét, értékrendjét.

A teljes nyelvi analízis alapján az alábbi jellegzetességeket találta:
- Szelektív közlésmód, az evidencia elve: nyelvünk lényegre törő, az egyértelműt mellőzi. A létigét főszabályként elhagyjuk, jelentését leginkább ragokba építjük. Vándorlásunk során csak azzal bővítettük szókincsünket, ami a korábbiakhoz képest szokatlan, eltérő volt. A többes szám ragját a számnevek után elhagyjuk, ezzel is egyszerűsítünk. Nincs többfajta múlt időnk - mint például az angoloknak -, mert így is árnyaltan tudjuk magunkat kifejezni. Az információkat fontossági sorrendben közöljük; például a nevek írásánál először a családnév van, mint ritkább megnevező szó, és csak utána a keresztnév, mint tömeges megjelenésű szó. Nyelvünk figyelem-elterelő; belső logikája olyan, hogy az egyértelmű dolgokat meg sem említjük: legfeljebb különleges esetekben utalunk rá.

- Tulajdonszemlélet: az indogermán haben/have (vagyis "birtokolni) szó alkalmazása helyett nyelvünk alázatosan nézi azt, amit a Teremtőtől kaptunk. Az ilyen beállítottság láttán a materialista szemléletű indogermán megzavarodik.

- Holisztikus világszemlélet: a nemiséget egységesen szemléli; a szavak nemekre való felosztását értelmetlennek tartja. Egységként fogja fel az olyan dolgokat, amelyekből több van (pl. köröm, haj, szőr). A páros szerveket is egyként kezeli, ezzel a dolgok végső célját, biológiai funkcióját ragadja meg, és nem a szemmel látható felületes benyomást.

Szkíta és szittya gyökerek
Kutatásai során Lange Irén ókori írók szkítákról, szittyákról szóló leírás okra bukkant: "a szkíta ember szerény, érdektelen az anyagi dolgokban. Teljes körűen ésszerű, becsületes, őszinte; a legmesszebbmenőkig következetes. Szókimondó, természete békés; amíg idegenek nem háborgatják saját rendjét: bölcs.

Megállapította, hogy ez a leírás megegyezik saját következtetéseivel.

A TAMANA tudománya
Létezik egy segédtudomány, amely a nagyvilágban fennmaradt ősi földrajzi elnevezéseket gyűjti, vizsgálja, és veti össze a Kárpát-medencében előforduló település-, hegy-, tó-, és folyónevekkel. Ez a tudomány a Tamana, amelynek művelői több mint negyvenmillió földrajzi adatot dolgoztak fel az elmúlt években és ami Dr. Vámos-Tóth Bátor magyar kutató nevéhez fűződik. A vizsgálatok eredménye ebben az esetben is megdöbbentő, hiszen az adatok szerint Földünkön Afrikától Japánig, Ázsiától Amerikáig mindenütt szinte hemzsegnek a magyar nyelvű földrajzi elnevezések.

A TAMANA kutatás - sok mindenki számára - több dolgot is bizonyít:
- Az értelmes - alkotó ember történelmének a kezdete: száz évezredre, vagy még régebbi időkbe is visszanyúlik, ellentétben azzal, ahogy jelenleg mindenfelé tanítják - hirdetik.
-Valamikor léteznie kellett, egy - az egész Földet átfogó, magas szintű - egyetemes műveltségnek, mely a közbeeső természeti csapásokat túlélve, azonos nyelvet, mintarendszert - egyező párhuzamos eljárást alkalmazott a nevek - díszjelek - építészet - dallamok tekintetében.

Hogy is állunk a finn-ugor elmélettel?
Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete c. könyvében kifejtette, hogy népünk őshazájának földrajzi helyére jelenleg mintegy nyolc javaslattal állunk szemben, amelyek az ural - szibériai vidék helyett (ld. finnugor elmélet) a következő tájakra helyezik a magyar fajta bölcsőjét:
1. Magas- Ázsia hegyvidéke,
2. az Aral-tó környéke,
3. az Indus völgye,
4. a Kaukázus hegyvidéke,
5. Dél-Mezopotámia,
6. Délkelet-Afrika,
7. a mai Török- és Görögország és
8. az amerikai kontinens középső része.

Hogy ezeken az egymástól távoleső helyeken magyar nyelvemlékek találhatók, kétségbe vonni nem lehet. De azt, hogy a mondott helyekről magyar törzsek kerültek a Duna-medencébe, adatszerűen még senki sem bizonyította be: csak feltételezte, vagy logikai úton következtette. A nyolc őshaza a jelenlegi megfogalmazásban egymásnak ellentmond és egymást kizárja. Baráth Tibor munkahipotézise az volt, hogy a térképen egymástól messze eső magyar foltok, mivel igazak, nem állhatnak egymással ellentétben. Következésképpen azokat nem kiindulópontoknak, vagyis nem őshazáknak kell tekinteni, hanem végállomásoknak: egy korai területről, a valódi őshazából a szélrózsa különböző irányaiban kirajzott magyar nép hiteles részeinek, amelyek valamelyikéből a máig fennmaradt dunai magyarság is származott. Ezzel az elgondolással, ha beigazolható, az eddig ellentmondónak látszó mozzanatok eltűnnek!

A messze került magyar néprészek, amennyiben ma már nem magyarok, az elveszett magyar törzsek csoportját alkotják, amelyek kultúrhivatásukat új helyükön betöltve, beolvadtak a környező népekbe, avagy velük keveredve új népeket, új nemzeteket hívtak életre. Töredékek állnak rendelkezésére bármelyik őshaza-elmélet követőinek.
Ugyanazon tényekből teljesen mást raknak össze és másképpen magyaráznak meg tényeket.

Az én véleményemet ezzel kapcsolatban Magyari Lajos fogalmazta meg gyönyörűen KŐRÖSI CSOMA SÁNDORRÓL szóló versében:

"Beváltatlan álmom minek fájjon?
A tévedésnél igazam erősebb,
nem az a fontos, hogy rokonok -
de testvérek lakják ezt a földet."


Hajduné Fábián Julianna


[Forrás: HarmoNet.hu]